Kislány koromban sokat voltam a nagymamámnál. Második férje meghalt és akkoriban egyedül élt hűvösvölgyi, jó levegőjű, azonban apró lakásában egy omladozó vakolatú, ódon házban. Szerettem nála lenni. Egyszerű asszony volt, aki csak kevés iskolát végzett, de nagy tapasztalattal rendelkezett az élet sok területén. Tűzről pattant, hihetetlen munkabírású, dolgos, kíváncsi, segítőkész, másokat támogató és nem utolsó sorban a gyerekeket - főleg engem, az unokáját - szerető hölgy volt. Erősen kötődött ahhoz az egyházhoz, amelyet még fiatalon, az anyósa - nagyapám édesanyja - révén ismert meg. Válásuk után ugyan egy időre eltávolodott - ahogy ő szokta mondani - az "igazság"-tól, később azonban újra rátalált és soha többé nem távolodott el.
Engem is sokat tanítgatott az "igazság"-ra. Amit tudok a hitről, amit a bibliából megismertem, azt tőle tudom. Ha nála voltam, szombatonként rendszeresen mentünk a gyülekezetbe, voltunk kirándulni, a "hittestvérekkel" közös ebédeken, istentiszteleteken vettünk részt, idős néniket, bácsikat látogattunk meg. Szép emlékeim vannak azokból az időkből.
Nagyikám betartotta az egyház tanításait. Péntek estétől szombat estig nem dolgozott, nem főzött, nem néztünk TV-t. Igyekezett péntek délig mindent elvégezni, hogy délutántól már csak a pihenés, imádkozás legyen és készülés a szombatra. Sertéshúst nem evett sosem, így amikor nála voltam, én sem ettem. Reggelire sokszor ettünk kakaóba áztatott kiflidarabokat, amit nagyon szerettem.
Telt-múlt az idő. Elérkezett a középiskola választás (akkoriban pályaválasztásnak hívták) ideje. Én igyekeztem rávenni a szüleimet, hogy olyan iskolát válasszunk, ami Budapesten van, abban a reményben, hogy akkor majd a nagyinál lakhatok. Ezt vele meg is beszéltük, hogy milyen jó lesz majd! Aztán úgy alakult, hogy összeházasodott egy "hittestvér" férfival, aki szintén özvegy volt. Ennek nem örültem. Közben lakáscsere révén a IX. kerületbe költözbek. Végül én is a IX. kerületben választottam iskolát, öt percre a lakásuktól. Aztán kiderült, mégsem költözhetek hozzájuk. Állítólag a bácsi nem akarta. Becsapva éreztem magam. Végül kollégista lettem. A bácsival sosem jöttünk ki egymással azután.
Nagyival nagyon ragaszkodtunk egymáshoz. Gyakran reggel is elém szaladt, csomagolt valamit, iskola után mindig ebéddel várt. A négy év alatt nagyon sokat voltam ott. Az iskola elvégzése után is Budapesten maradtam, és nagyival továbbra is szoros volt a kapcsolat. Mindig igyekezett segíteni, hordta, cipelte a befőtteket, gyümölcsöt, zöldséget, mikor mit. Folyton csomagolt, néha alig bírtam hazavinni, annyi mindent adott. Nyaranta a bácsi Duna melletti falusi házában laktak, voltak csirkék, nagy kert. Onnan is hordta nagyi a rengeteg tojást, húst, gyümölcsöt, dinnyét, azt ami éppen termett.
Ezalatt az idő alatt az ő hatására én is teljesen leszoktam a sertéshúsról. A marhahúsért különösebben nem rajongtam azelőtt sem, így nem volt nehéz lemondani róla. Huszonévesen a repülőtérre kerültem dolgozni, akkor már csak szárnyast és halat fogyasztottam. Aztán rátaláltam a Callanetics tornára és kezdtem figyelni, hogy mi az, amit könnyen, gyorsan emésztek, és mely ételek terhelik meg a szervezetemet. Táplálkozásom egyre nagyobb hányadát alkották a gyümölcsök és a zöldségek, emellett a tej, sajt és a gabonafélék. Rászoktam a müzli evésre. Az édességet mindig is szerettem, így a csokoládéról ugyan lemondtam, de a házi sütemények továbbra is részét képezték a szívesen fogyasztott ételeknek. Aztán lassacskán a sütikből is elég volt egy-egy kocka kóstolónak vagy éppen még az se kellett. Elhagytam a szárnyasokat is és egy ideig beértem halfélék fogyasztásával. Aztán már arra se volt többé szükségem. Eljutottam a lakto-vegetáriánus étrendhez. Fantasztikusan éreztem magam, cseppet sem hiányzott a hús az életemből! Ha utaztam valahová repülőgéppel, megrendeltem magamnak a VLML-t, így nem kellett éheznem a repülőút alatt sem. Talán ez is hozzájárult ahhoz a könnyedséghez, ahogyan akkoriban léteztem a világban.
Nagyi sokféle hús nélküli ételt készített. A szója fasirt csak a legegyszerűbb, de volt azon kívül kelkáposzta fasirt, diókolbász és megannyi finomság, amikbe egyetlen darabka hús sem volt. Most megint a hús nélküli táplálkozás irányába indultam el, próbálok visszatalálni a jól bevált lakto-vegetáriánus étrendhez. Már csak halat eszem elvétve. Egyre jobb a közérzetem! :-)
