Elérkezett a január. Az utóbbi néhány évben párja, életének társa ilyenkor mindig Hajdúszoboszlóra utazott a barátnőjével egy hétre. Az idén is így volt.
Korán reggel együtt indultak el vidékről vonattal, mert Budapestig mindig elkísérte őt. Érkezés a Délibe, utána BKV-val át a Nyugatiba, ott találkozás a barátnővel, csomagok felsegítése és búcsúzkodás. Metróval át a Deák térre a húgához - ha már itt jár, felugrik hozzájuk. Épp akkor hívtam, amikor náluk volt. Gyakran beszéltünk mostanában, ha nem is minden nap. Hozzánk most nem jön, mondta. Majd amikor egy hét múlva megint jön a párja elé. Elszomorodtam, hogy mi megint kimaradunk, de nem akartam eltéríteni, ha már így tervezte.
Másnap kiderült, a férjemnek 3 napra külföldre kell utaznia. Gyorsan felhívtam.- Gyere fel egy nappal hamarabb és aludj nálunk! Menj tőlünk másnap a Nyugatiba, aztán együtt hazautaztok! Azonnal rávágta, hogy rendben! Hallottam a hangján, hogy megörült a lehetőségnek. Rég járt nálunk, utoljára talán májusban. Gyorsan eltelt a következő pár nap. Kedden estefelé felhívott, hogy mégsem tud nálunk aludni, mert csütörtök helyett már szerdán hazajön a párja Hajdúszoboszlóról. Reggel felutazik hozzánk, aztán átmegy a Nyugatiba és a délutáni vonattal hazautaznak együtt. Hát nem örültem, de megértettem. Késő este még felhívtam, hogy mit szeretne ebédre. - Jaj, hát nekem mindegy. - hangzott a tőle egyáltalán nem meglepő válasz. Azért csak kihúztam belőle: - Legyen halrudacska és sült krumpli! Azt reméltem, valami olyat kér, amivel dolgozhatok egy kicsit a kedvéért. De lehet, hogy épp azt akarta, hogy gyorsan elkészíthető legyen, amivel nincs macera. Vagy egyszerűen csak ehhez volt kedve. A bejglit nem is árultam el neki, gondoltam, meglepetés lesz. A mákosat már megsütöttem, a diósat majd akkor ha itt lesz! Kevés volt karácsonykor, és mivel finom lett, a család megszavazta az ismétlést.
Reggel 7.03-kor felijedtem. Hirtelen felültem az ágyban és egy pillanatra nem értettem, mi van, hol vagyok egyáltalán. Aztán az órára néztem. Jaj, elaludtunk! A nagyfiamnak már el kellett volna indulni az iskolába, a 3 éves, kicsi lány még mindig alszik! Felugrottam, óvatosan keltegettem a nagyot. Kiderült, fáj a feje. Maradj itthon, majd ha elmúlik, bemész! Közben a kicsi is ébredezett. Az ágya mellé térdeltem. Tudod, ki jön ma hozzánk? A Papa! Nagyon örült, elkezdett izegni-mozogni örömében. Öltözés, reggeli, szellőztetés, rendrakás. Elkezdtem porszívózni. A kicsi egyszer azt mondja: Itt a Papa! Az órára néztem, még nem volt 9 óra se. Á, még nem lehet itt, de azért leszaladtam, hogy megnézzem. Persze, hogy nem volt ott. Még le is szidtam a kicsit, hogy feleslegesen leszalasztott. Folytattam a porszívózást.
Negyed 10 körül megszólal a telefonom. A nagynéném az. - Tudsz valamit apádról? Vártam a Déliben, de nem érkezett meg a vonattal. Hívtam többször, de nem veszi fel a telefont. Remélem, nincs semmi baj, csak talán elaludt - mondja bizonytalanul. - Akkor biztos felhívott volna, hogy a későbbivel jön - válaszolom. Én is megpróbálom hívni a mobilját, aztán a lakást. A párját Hajdúszoboszlón. Semmi. Elkezdem nézni az internetet, hátha valamelyik szomszéd telefonszámát ki tudom deríteni. Nincs találat. Újra hívom a párját. Végre felveszi! Mondom neki, hogy apu nem érkezett meg. Biztos elaludt, hangzik a válasz. Mindjárt felhívja az egyik szomszédot, megvan a száma. Közben pittyeg a telefonom.... - Most hív, majd visszahívlak! - mondom gyorsan és már veszem is a bejövő hívást.
- Halló?
- Jó napot kívánok. XY vagyok a ... Városi Rendőrkapitányságról.
NNNEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az idő megáll. Fel sem fogom, csak hallgatom a rendőrt, közben zokogok. Apa reggel kiment a vasútállomásra, ott rosszul lett és meghalt. Szívinfarktus. A falnak dőlök, nézek ki a fejemből. A gyerekeim néznek rám. Nem vagyok magamnál. Gépiesen telefonálok. Észre se veszem, mit csinál közben a két gyerek. Órákkal később, amikor kicsit megnyugszom, odamegyek hozzájuk. A kicsi megkérdezi: - Mikor jön a Papa?
Én két hete még mindig várom, pedig tudom, hogy már nem jöhet többé...
